Az őszi szünet első hétvégéjének vasárnapján még napsütéses, meleg idő volt. Szerettük volna a szabadban megmozgatni a gyerekeket úgy, hogy közben egyikünk a bevásárlást is el tudja intézni, azaz legyen a közelben bolt.
A gyerekeink mindig örömmel veszik birtokba ezt a nagy, 3.500 m
2 alapterületű, sok játékkal ellátott játszóteret. A mostani alkalommal különösen szerencsések voltunk, hiszen véletlenül sikerült összetalálkoznunk az egyik kislányunk barátnőjével is, ők összesen hat gyerekkel jöttek 3 és 18 év közöttiekkel.
A játszótér 1979-ben a Nemzetközi Gyermekév alkalmából készült mint kísérleti játszótér, tervezője: Hetessy Józsefné. A 90-es évek elején Csorba Vera tervei szerint átalakították a játszóteret, ekkor kapott - a kor igényének megfeleően - kerítést is. Mai formájában a 2011-es felújítás óta látható. (Forrás: Zöldkalauz)
 |
| 1979-ben került ide Kiss István szobrászművész "Szitakötők" hegesztett krómacélból és üvegből készült alkotása |
A Szitakötő játszótér a Vérmező déli részén, a Mikó utca felől helyezkedik el; tömegközlekedéssel az 56, 56A jelzésű villamossal, valamint a Pasaréti tér felől érkező 5-ös busszal közelíthető meg legkedvezőbben, de a belváros felől érkező 5-ös, 105-ös, 178-as, buszok is két tömbnyire, 350 m-es távolságon belül állnak meg.
Itt, a Vérmezőn a különféle korosztályba tartozó gyerekek könnyen megtalálhatják azt a helyet, ahol játszani tudnak. Így volt ez ma is: az ismerősi társaságban lévő 18 évesek is jól feltalálták magukat. Hiszen van itt több homokozó, a legkisebbeknek rugós hinták, a kicsivel nagyobbaknak mászható, gumiborítású dombok, a mégnagyobbaknak is akad itt mászóka, vannak csúszdák, hinták, egyensúlyozó forgók is. Van a területen 3 db pingpong asztal, játszótérről nyíló aszfaltozott, kosálabda palánkkal, focikapuval rendelkező, kerítéssel lekerített pálya és bakugrók is. A játszótér burkolata legfőképp gyöngykavics, de vannak gumiborítású részek is.
 |
| a gumiborítású dombot is örömmel próbálják megmászni a legfiatalabbak |
 |
| és egy kakukktojás: 7 évvel ezelőtt készült kép :) ekkor is jó idő volt október végén |
 |
| a legkisebbeket "megszólító" rugós játékok |
 |
| kedvelt mászóka a homokozóban |
 |
| a homokozó ugyanaz, mint az előző képen, de a mászóka másik |
 |
| 3 db pingpong asztal, háttérben a kerítéssel lekerített sportpálya |
 |
| a pingpong asztalok körül is jutott hely a műkő padoknak |
A játszótér felszereltsége jó: három bejárattal rendelkezik, két bejáratánál ivókutakat is elhelyeztek, ugyanitt vannak szelektív gyűjtők is, van két járműtároló, több műkő ülőke, több pad, és a játszótér kerítésen kívüli részén fizetős wc is.
 |
| a műkő elemek nem csak ülésre szolgálnak, hanem rájuk lehet pakolni a nálunk lévő holmit, de a gyerekek örömmel szaladgálnak is rajtuk, ugrálnak egyikről a másikra |
 |
| a Krisztina körút felőli bejárat: kerékpár tároló, szelektív gyűjtők, a háttérben ivókút |
 |
| az északi bejáratnál is van szelektív gyűjtő, ivókút és pad is |
Ez az egyik olyan játszótér a mi lakóhelyünk környékén, amely sok korosztály számára megfelel; ilyen szempontból ez az egyik kedvenc játszóterem. Azt is pozitív dolognak könyvelem el, hogy az autósforgalom - a sűrű beépítettségű, belső, városi területekhez viszonyítva - viszonylag távol van a játszótértől, ez a gyerekeknek kedvező a légszennyezés és a zaj szempontjából is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése