2020. április 20., hétfő

HealthBOX - és a tudatos menütervezés

Eddig még egyik termelőtől sem rendeltem házhoz zöldséget, hiszen a munkahelyünk piac közelében van, ezért nem volt gond munka előtt vagy után tenni egy kitérőt, és megvásárolni a szükséges dolgokat.

De most, hogy itthonról dolgozunk és a gyerekek is itthon vannak, azt gondolom, több szempontból is megkönnyítem az életünk, ha házhozszállítást veszek igénybe:
  • eggyel kevesebb dolog, ami miatt ki kell mozdulnunk,
  • figyelek arra, hogy még több zöldséget fogyasszunk, hiszen jelen helyzetben különösen fontos, hogy vitaminhoz jussunk,
  • változatosabban tudunk étkezni, mivel nem csak a megszokottan vásárolt dolgok kerülnek a háztartásunkba,
  • menüt tervezek annak érdekében, hogy minden zöldség felhasználásra kerüljön.
Több barátnőm is a vegyszermentes HealtBOX-ot ajánlotta, ezért én is tőlük rendeltem.

Szombaton kerül fel a termelő facebook oldalára a következő heti box-kínálat, hétfőig lehet leadni a rendelést. Örülök ennek a beosztásnak, hiszen így akár már szombaton el tudom kezdeni a menütervezést, és ha szükséges, tudok rendelni további alapanyagokat is, amit a hétfői rendelés elküldésébe még bele szeretnék venni.

Látható, hogy műanyag ládában jön a rendelés, ezt becserélve kapom az új adagot, így nincs felesleges "zacskózás". Műanyag zacskóba az őrölt pirospaprika van, a többi termék papírzacskóban jött.
Hogy én a termékekből milyen menüt állítottam össze?

A tervezett menü
Az alapanyagok egy részét, az új fokhagymát, zöldhagymát, medvehagymát és  rukkolát reggelire vagy vacsorára tudjuk fogyasztani pl. szendvicsek mellé.

Csütörtökön készítettem mángoldos quiche-t, ehhez alapanyagul tudtam használni a mángoldot, a petrezselymet és a medvehagymát.

Mángoldos quiche
Nagypénteken nem fogyasztottunk húst, ezért borsóleves és csőben sült csicsóka is készült.

Borsóleves vajgaluskával
Sült sajtgolyók bulgurral és csőben sült csicsókával
Szombaton tejszínes sóskakrém levest főztem, amelyhez fel tudtam használni a sóskát, a zöldhagymát és burgonyát is.
Vasárnapra bablevest készítettünk, amelybe ismét tudtam tenni őrölt pirospaprikát, krumplit és répát is.

Hogy elégedett vagyok-e? Most adtam le a harmadik rendelést!







2020. március 16., hétfő

Iskolán kívüli digitális oktatás

-2. nap - szombat
Ez az első nap azóta, hogy a kormány bejelentette, március 16-tól tantermen kívüli oktatást vezet be.

A hétvége első napja a tervezésről, a dolgok, a megszokott napirend új alapokra helyezéséről szólt, és arról is, legyenek meg a hétfőn kezdődő tanulás itthoni feltételei, értsd. rendet kellett rakni a gyerekszobában.



Az új helyzetnek köszönhetően a közösségi oldalakon sok ingyenes online szolgáltatás vált elérhetővé, ezért a gyerekeim délelőtt 10-től Huzella Júlia meseolvasását hallgatták, délután pedig előfizettünk 0 Ft-ért a Gyerünk, Anyukám! rendkvüli videótárára, így előbb én mozgattam át magam az egyik tornával, a gyerekek meg a mesetornát csinálták végig.


Az ebédet férjem, Péter készítette, de úgy, hogy másnapra is legyen meg az ebédünk.

Egész nap nem mozdultunk ki a lakásból, figyeltük a híreket, néztük, mások miket találnak ki, milyen terveik vannak erre az eddig ismeretlen időszakra vonatkozóan.

Azt érzem, történelmi pillanatoknak vagyunk részesei, amely nem merül ki abban, hogy a gyerekeinknek itthon kell maradniuk:
  • Hirtelen kell a tanítóknak, tanároknak átváltaniuk a hagyományosról digitális módszerekre, változik a számonkérés módja is, és mindez úgy, fogalmunk sincs, meddig kell tartson ez a helyzet
  • A saját bőrömön tapasztalom, azok a cégek, ahová eddig munkaidőben bent kellett lenni nézik, hogyan lehetne a munkát otthonról megoldani.
  • Ahogyan írtam, az internetes felületek ingyenes hozzáférést biztosítanak az online tartalmaikhoz, élő műsorokkal rukkolnak elő.
  • Távközlési szolgáltató cég 10 gigabájt plusz internetet ad az ügyfeleinek annak érdekében, hogy a mostani bezártságban a családtagok tarthassák egymással a kapcsolatot.
  • A boltok, éttermek házhozszállítási szolgáltatásokat ajánlanak.
  • Többen vannak, akik próbálják a mostani helyzetet jobbá tenni, valahogyan hozzájárulni ahhoz, hogy a négy fal közé zárva legyen valami, ami színt visz az előttünk álló napok monotonitásába.
Azt hiszem, sokak számára ez a nap a gondolkodásról, a hogyan tovább kereséséről szólt.

-1. nap - vasárnap
A reggelit követően ismét egy élő online adás, ezúttal egy bábjáték nézői lehettek a gyerekeim, délután pedig a Fővárosi Nagycirkusz előadását nézték meg.

Töredelmesen bevallom, ebéd előtt lementünk a gyerekekkel a Tabánba, ahol csupán néhány embert láttunk. Én leporoltam a futócipőm, és hosszú kihagyás után kicsit kocogtam, sétáltam, míg a gyerekeim rollereztek, bicikliztek. Ezen a napon is elértük, hogy mindenki meg tudja magát mozgatni.


Mivel mára az ebédünk megvolt, így délután végre lefesthettük a konyhánkak azt a falát, amit már jóideje terveztünk

Az első nap
A hétvégén kialakított, fent látható hétköznapi napirendhez próbáltuk magunkat tartani.
A reggelit és az átöltözést követően 9:30-kor kezdtem el az első órát a harmadik osztályos kislányommal. Az első órán megbeszéltük, hogyan néz majd ki egy napunk, mettől meddig, milyen szünetekkel lesznek az órák. Egyelőre 25 perces óráink lesznek itthon délelőttönként 10 és 20 perces szünetekkel megszakítva, illetve ha szükséges, délután háromkor is lesz óra, de ekkor valami könnyebb, pl. rajz, technika.


Az első napon magyart és rajzot tartottunk. Rajz közben betettem egy angol nyelvű mesét is a háttérbe - gondoltam, ha már tananyagot nem kaptunk a mai angolhoz, akkor legalább a kiejtés miatt kicsit tartsuk felszínen a nyelvet.

Ma délutánra Tintanyúl biztostotta a délutáni élő online mesét, én addig letudtam a napi tornaadagom, utána pedig ismét - ahogyan szombaton is, - mesetornáztak a gyerekeim.

Este kaptunk levelet a tanító nénitől, majd egy levélváltást követően a kislányom meg is kapta az iskolán kívüli oktatási rendszerben az első osztályzatát is.

Szerencsére tudtuk tartani magunkat az eltervezett napirendhez, minden feladatra jutott időnk, összességében sikeresnek könyvelem az első digitális napunkat.

2020. március 8., vasárnap

Mini Textúra 2020.

Nyertem szombatra három belépőt a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a Mini Textúra főpróbáját tekinthettem meg a két kislányommal.


"Képzőművészet, irodalom és színház egyben, gyerekeknek – a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Bábszínház és a Pozsonyi Pagony könyvkiadó együttműködésében" - olvasható a Galéria honlapján a program leírásánál.

A Mini Textúra egy programsorozat, amely március folyamán, 8-a és 29-e között hétvégenként, összesen nyolc alkalommal kerül megrendezésre.
A Pozsonyi Pagony öt kortárs alkotója végignézte a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítását, és kiválasztottak a műalkotások közül egyet-egyet, melyek inspiráciul szolgáltak egy-egy történethez. Az írók által a festmények alapján kitalált történetet a Budapest Bábszínház vitte színre; ez az az öt rövid előadás, amely öt különböző helyszínen tekinthető meg.

A most látható történetek alapját ezek a műalkotások képezik:
  • Aba-Novák Vilmos: Körhinta, 1931
  • Gulácsy Lajos: Rózsalovag, 1914
  • Munkácsy Mihály: Az agár, 1882
  • Paizs Goebel Jenő: Önarckép galambokkal (Aranykor), 1931
  • Roskó Gábor: Nézzük, mi újság a világban?, 1989

A jelenetek megtekintését követően nyomozós játékra indulhatnak a résztvevők, melyhez egy térkép nyújt segítséget: a Galéria főépületében, az állandó kiállításokon kell megkeresni az eredeti műalkotásokat, és néhány kérdésre kell választ adni.

A leírás 7 és 12 év közötti gyerekek számára ajánlja a programot, azt gondolom, a megadott korosztálynál fiatalabb és attól idősebb gyerekek is érdeklődéssel nézik a bábszínészek játékait. Az én hamarosan 6 éves és 9 éves lányom is élvezte az előadások mindegyikét.

Vekerdy Tamás Jól szeretni c. könyvének 55. oldalán azt írja:
"A művészet képes arra, hogy benyúljon valamely, számunkra megközelíthetetlen világba - legyen ez a lélek mélysége vagy a transzcendencia magassága -, megragadjon valamit, azt kis is hozza onnan, és úgy tudja kifejezni, hogy én, a hallgató, olvasó, néző is megérezzem, hogy miről van szó."
A fentiek miatt azt érzem, a gyerekek a Mini Textúrának köszönhetően megtapasztalhatják, egy festmény másokban milyen gondolatokat indíthat el, a mű "mögé" mit gondolhatnak mások, így mi mindent gondolhatnak a műről ők, a gyerekek is.

2020. január 6., hétfő

Így karácsonyoztunk mi 2019-ben

A karácsony sok előkészülettel, teendővel jár, ami feszültté tehet. Hogy minimálisra csökkentsük a karácsonyi stresszt, ezért a családunk - immár harmadjára - úgy döntött, nem itthon, hanem egy síterepen töltjük a szentestét.
Kilátás a sípályáról
Ennek a döntésnek köszönhetően

  • nem frusztrál, ha karácsonyra nem ragyog a lakás minden egyes pontja, 
  • eszünkbe sem jut december 24-én még beugrani utolsó pillanatban valami elmaradt ajándékért valamelyik bevásárlóközpontba, ahol rajtunk kívül még rengetegen tesznek ehhez hasonló módon, 
  • a vendéglátás miatt sem kell a fejünknek fájnia.

Ahogyan előző évben, most is ugyanazokkal az emberekkel töltöttük a karácsony körüli napokat. Két autóval indultunk útnak: az egyikben mi és a 3 gyerekünk, a másikban a férjem édesanyja, férjem öccse és egy családi barát utazott.

Most a Budapesttől közel 500 km-re lévő ausztiai Haus-ban szálltunk meg. A tenger szintjétől 800 m-es magasságban elhelyezkedő falu levegője tiszta, így végre - igaz, csak néhány napra - magunk mögött hagyhattuk a nagyváros szennyezett levegőjét.
December 21-én, a szállásra érkezésünk napján letettük az autókat a garázsban és semmi nem indokolta, hogy 26-ig be kelljen indítani a motort, hiszen mind a sípályák, mind a bolt könnyen elérhető volt gyalogosan.
A Hauser Kaibling 2015-m-en lévő tetejéhez vitt reggelente a sífelvonó, amit idén már nem csak egy hanem két gyerekünk is "rendeltetésszerűen" használt, azaz azért jött fel, hogy síelhessen. A síelésben mindkét gyerekünk kitartó, tetszik nekik, ügyesek benne, így élvezettel csúsztak le a lejtőkön. A sport, a hideg idő, az erős napfény, valamint az egésznapos magaslati levegő élettani hatása elvitathatatlan, a természetes környezetben való mozgás pedig felüdülést és rekreációs élményt nyújt. A reggeltől délutánig tartó síelésnek köszönhetően estére mindenki kellemesen elfáradt, ezért az éjszakai alvás nem jelentett problémát.

A szállás díja karácsony alkalmából magában foglalta

  • a karácsonyfa árát
  • a karácsonyfadíszeket égősorral együtt
  • kaptunk bejglit
  • borral is kedveskedtek nekünk

Így ugyanúgy a fa alatt találták meg a gyerekek az ajándékokat, mint itthon, ugyanúgy volt ünnepi vacsora, mint itthon, de a 24-ét megelőző őrület nélkül.
Ilyen volt 2019-ben a karácsonyfánk
Igaz, így is kellett készülnünk előre, hiszen a gyerekek sífelszerelésének bérlését is intézni kellett és az összecsomagolást is. A karácsonyi ajándékokat is magunkkal kellett vinni, mert ott már nem volt lehetőségünk beszerezni azokat. Én még itthon, az indulást megelőző napon sütöttem diós bejglit és bekevertem egy adag mézes sütemény tésztát is, de annak a kisütése már Ausztriában történt meg, férjem édesanyja sültekkel készült, férjem öccse pedig beszerezte a karácsonyi menü hozzávalóit. Mindennap más valaki készült vacsorával, ezért nem egy emberre hárult volt a mindennapi meleg étel elkészítése.

Tisztában vagyok azonban azzal is, hogy sajnos a sípályák környezeti kockázata nem kevés, és ehhez mi is hozzájárulunk egy ilyen néhány napos pihenéssel.

Kedvelt sport a síelés, snowboard-ozás, ezért a síelőhelyek infrastruktúrával való kiépítése komoly környezeti terhelést jelent. Azt mondják, a két legjelentősebb kárt a hóágyúzás a nagy energia- és vízigény miatt, valamint a sípályák kiépítése jelenti a jelentős tereprendezés miatt. A hóágyúzással ezen kívül "olvadáskor lefolyó nagy mennyiségű többletvíz talajeróziót okoz, a műhó készítéséhez használt idegen ásványi anyagok, a gépekből pedig olaj és egyéb szennyezőanyagok kerülnek a talajba. A szennyeződések onnan a talajvízbázisba jutnak, mely sok helyütt az egyetlen lehetséges vízkivételi lehetőség." (forrás: jgypk.hu) A fentiek miatt a síterepeken az ökológiai egyensúly felborult, melynek maradandó következményeivel számolni kell.
Igaz, gazdasági érdekből, a kihasználtságuk biztosítása miatt, de a síliftek, sífelvonók, pályák nyáron is üzemelnek, hiszen a hegyekben sokan szeretnek kirándulni, biciklizni, így. A sípályák pedig legelőt biztosíthatnak a környékbeli állatok számára.

Meghatározásra kerültek a seíterületeken lévő üzemeltetők számára vonatkozó irányelvek, szabályok, amelyeknek köszönhetően - ha megtörténik a különböző területek szakemberei között az együttműködés - a természet veszélyeztetése megszűnik és a sízés nem lesz üldözött tevékenység a környezetvédők szemében. Mivel napjainkban a természet- és környezetvédelem fontos szerepet kap, ezért már az ezekre vonatkozó előírások betartásával üzemelnek, illetve létesülnek a sípályák, ennek megfelelően minden egyes kivágott fa helyébe több másikat kell más helyen telepíteni.

Azonban ahhoz, hogy a természet- és környezetvédelem megvalósulhasson, a síelőknek is ki kell venni a részüket.

A mi szállásunk is felhívta a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés szabályaira, és aminek nagyon örültem, nem csak a Magyarországon megszokott szelektíven gyűjthető dolgoknak volt helye, hanem a szerves hulladéknak is.
A Hausban lévő szelektív hulladékgyűjtést bemutató ábra
A családommal gyakran mérlegelünk, próbáljuk a lehető legjobb döntést hozni. És az Urban:Eve oldalon olvastam egy idézetet, amelyet sokszor emlegetünk:
"nem tudsz mindent megtenni, de minden, amit meg tudsz tenni, számít"
Shelbi (fordította: Farkas Lívia)
Ennek megfelelően, amennyire lehetett, próbáltuk a környezeti terhelésünk a minimálisra csökkenteni, ezzel járulva hozzá, hogy a sízés varázsa mások számára is minél tovább megmaradhasson.

2019. december 9., hétfő

Növénymentés - hozzál-vigyél


Október közepén sétáltam a kisfiammal a bölcsődéből a kislányom óvodája felé, és útközben az egyik kerítés lábazatán láttam a képen látható három cserepes virágot, melletük egy felirat: elvihetők.


Az óvodában az óvó néniktől rákérdeztem, befogadnák-e őket? Örömmel mondtak igent. Szerencsére a három virág közel volt az ovihoz, így nem okozott gondot visszamenni értük. A szúrós kaktusz melletti két virágot elhoztam, azok azóta is jól érzik magukat az óvodában.



Múlt héten az egyik követő Gödről küldött nekem fotót egy virágmentő kezdeményezésről.


A ládán ez a felirat olvasható:
Ha van felesleges szobanövényed, facsemetéd, bokrocskád, hagymácskád, magocskád, palántácskád, akkor elhelyezheted ebben a ládában. Írd rá egy cetlire mit tettél ide.
Ha valamelyiknek gondját viselnéd, szeretni tudnád, vidd magaddal.
Ha olyan tárgyat látsz a ládámaban ami nem ide való, távolítsd el légy szíves.
Ezt üzeni a Gödi Növénykedvelő Klub
Példaértékű kezdeményezésnek tartom, jó lenne, ha sok település kisebb közösségei is átvennék, hiszen ezáltal az emberek saját növényállományukat is gazdagíthatják, sokszínűvé tehetik.

2019. december 2., hétfő

Krisna-völgy

November utolsó, egyben december első hétvégéjét Hévizen töltöttük. Szombaton ellátogattunk az egyórás autóútnyira található Krisna-völgybe is, ahol gazdag ebéddel, majd pedig egy völgybemutatóval vártak minket.

Az út végén van a tehenészet
Ilyen ebéddel fogadtak: kaptunk innivalót, levest, főételt és kétféle desszertet is
A 266 ha-os terület Somogyvámos egykori birkalegelője volt, jelenleg pedig itt található nem csak Magyarország, hanem Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége. Krisna-völgyben kezdetektől az önfenntartás az alapelv:

  • a terület nem része az országos áramhálózatnak, napelemek és zsélmalmok állítják elő a terület működéséhez szükséges áramot,
  • a házak vízellátátsát a házak melletti kerekeskutak látják el, valamint van egy közös, 330 m mély kút is,
  • a háztartásokban mosógép nincs, a mosási technolóia környezetbarát mosószeren (mosószóda, ecet) alapul,
  • a vasalót nem áram, hanem a tűzhely fűti fel,
  • fűtéshez, főzéshez fatüzelést használnak
  • a szennyvíz-feldolgozás zéró-kemikália, zéró energia nád-ágy zónarendszerrel történik.

Az ittélőknek van biokertje, ahol a raktározás és konzerválás is fontos szempont, de a területen van Tehénvédelmi központ is, itt a tehenek fejése kézzel történik.

A 2008-ban épült 150 m2-es pince. A bal olalán észrevehető egy róka is - ez nem csoda, hiszen az állatok itt békében élhetnek
A biokertészet üvegházában sokféle zöldség megterem
Komposzthalmokat is láthattunk
Karma - a szoborral az akolban lehet találkozni
Néhány nappal ezelőtt érkezett borjak
Ez a borjú már engedte magát simogatni
Az 550 m2-es akolban élő tehenek
A gyermekek akkreditált iskolában tanulhatnak a krisna-völgyi tanároktól, akik a mostani eszközökkel is megismertetik a diákokat, így azok - ha úgy alakul - a "kinti" világban is megállják a helyüket.
Az iskola épülete
Az itt dolgozók némelyike nem a völgyben, hanem Somogyvámoson lakik, és vannak, olyanok is, akik nem Krisna-hívők.

A völgyben élőknek az alábbi szabályok kell betartaniuk:
  • nem ehetnek húst,
  • nem fogyaszthatnak alkoholt, nem dohányozhatnak, azaz tartózkodnak a kábító és mámorító szerek használatától,
  • nem játszhatnak szerencsejátékot,
  • gyermeket csak házasságon belül nemzhetnek.
2020. július 17-19-ig kerül megrendezésre a Krisna-völgyi Búcsú, amely 3 napon át az egész család számára jelenthet élményekkel teli programot.


2019. november 28., csütörtök

Black Friday vagy Ne vásárolj semmit!-nap?

Évek óta listázom a teendőimet, és a családunkban a bevásárlólista elkészítése is a napi rutin része. Már jónéhány éve próbálunk odafigyelni arra, tudatosan vásároljunk, így megpróbáljuk a kuponnapokra, azaz a kedvezményeket adó időszakokra tenni a számunkra szükséges dolgok beszerzését.

Néhány konkrétum, számomra mit jelent a tudatos vásárlás:

  • Tavasszal szükségem volt egy esőkabátra. Ekkor lettem kíváncsi, vajon mennyi idő telik el úgy, hogy nem veszek magamnak új(onnan előállított) ruhát. 180 napig nem vásároltam magamnak új ruhaneműt. Az említett 180 napban vettem ugyan 1 pár új cipőt, de azt is évek óta terveztem, mert tudtam, milyet szeretnék, és amikor rátaláltam az üzletben, akciósan tudtam hozzájutni. Sőt, a 180 nap alatt vettem néhány használt felsőt is magamnak, de mivel ezeket a ruhákat már használta más, én csak újra felhasználtam, így tettem eleget a hulladékmentes életmód egyik alapelvének.
  • Múltkor néhány percre nem figyeltünk a kisfiunkra, aki nem volt rest, és ügyesen feltalálta magát a konyhában egy grafit ceruzával. Igen, gyönyörű köröket festett a konyha falaira. Ennek apropóján felbuzdulva az az ötletem támadt, elérkezett az ideje a festésnek. Mivel épp kuponnapok voltak, és volt újságunk is, így pont ösztönzőleg hatott, nem halogattuk a festékek barkácsáruházi megvásárlását.
  • Mindig átrágjuk, valóban szükségünk van-e azokra a dolgokra, amiket be szeretnénk szerezni. Gondolok itt például műszaki cikkre, gyerekjátékra, könyvre, vagy bármi másra. És ha lehet, megpróbáljuk a kuponnapokat észszerűen kihasználni.

Azt gondolom, nem az a fontos, hogy vásároljunk, mert hatalmas akciók vannak, nem is az, hogy ne vásároljunk semmit, hanem az arany középút megtalálása.